Tegnap elmentem a saját nőgyógyászomhoz. Fel kellett hívnom a kórházi fejlemények miatt, és mikor hallotta, hogy mi lett az eredmény, ő is meg akart nézni. 

Ő egyáltalán nem látta elnyújtottnak a petezsákot, azt mondta, ez kerek, és azt mondta, hogy a 6. hét elején még nem kell embriót látni, ha látnánk, az kóros lenne. 

És hogy nyugodjak meg. És jöjjek vissza egy hét múlva. (És hogy fizessek 25ezer Forintot. Neeeem, ezt igazából az aszisztensnő mondta kifelé menet). És hogy a doktornő a kórházban nyilván nem volt elég tapasztalt még az ultrahangvizsgálatban. (mondjuk utólag nézve feltűnhetetett volna, hogy a hüvelyi ultrahangnál megkérdezte, hogy "magának ilyen rövid a hüvelye, jé!" Namost nem rövid a hüvelyem, csak feküdtem ugye, mert a vizsgálóban nem volt nőgyógyász-szék, csak egy ágy, és bizony egy szülés után nem mindig úgy esik a méh, ahogy illene... 

Szóval most majdnem nyugodt vagyok. 
Igyekszem bízni a jelekben, hogy például erősödik a hányinger, de közben ott harangoznak az ügyeletes doktornő szavai is... rádöbbentem, mennyire esékeny egy ilyen terhesség. És rájöttem, hogy mennyire iszonyatosan nagyon szeretném. 

Jövő hét csütörtökön már látni kéne az embriót, mese nincs, úgyhogy addig izgulok, reménykedem, és három percenként ellenőrzöm a bugyimat, hogy nem  vérzek-e. Elmebaj.