Miért Brno? 

Azt gondolná az ember, hogy ha eldöntötte, hogy megy, ha beadta a jelentkezést, ha már csak az időpontra vár, akkor nem merülnek fel kétségek. Például, mikor látsz egy helyes anyukát az ismeretségi körödben, és eljátszol a gondolattal, hogy most odamegyek, és  e l k é r e m  a  p e t e s e j t j é t. Hátha pont egy tökjófej, felvilágosult, modern anyuka, aki ebben semmi különöset nem lát. Persze Magyarországon kemény szabályok vannak a petesejtadományozásra: rokonnak kell lenni (bár ez nagyon tág kategória), 35 évnél fiatalabbnak kell lennie (ez már szűkebb), és kell, hogy legyen már saját gyereke. A rokon-kérdést olyan nagyon nagyon nem ellenőrzik, sokan ki is játsszák, egész virágzó feketepiac épült arra, hogy nők felajánlják a petesejtjüket az interneten, persze nem ingyen. Ebbe az utcába sok keserves tapasztalatot hallva nem akartunk besétálni.

Szerencsésebbeknek van a rokonságban ilyen paraméterekkel rendelkező nő. Nekem is van. Nem mertem eléállni. Ez így mondjuk nem pontos: az egyiknek előhozakodtam vele, nagyon helyesen fogadta, azt mondta, gondolkodik rajta, és visszajelez, de azóta sem jelzett vissza semmit. Gondolom, ez nemet jelent. Elképzelhetetlen nehéz egyébként kimondani egy ilyen mondatot: "arra gondoltam, hogy adsz egy petesejtet (???!?!?!mi.a.fasz.van????) és akkor én megszülöm." És csűrheted, csavarhatod, de a lényeg ugyanaz marad. 

Azóta sokat gondolkodtam ezen a rokon-nem-rokon kérdésen. Mert ugye ott lesz a baba, és milyen jó lenne tudni, hogy mondjuk az unokatestvérem genetikája van benne, vagyis a közös, szeretett nagymamám génjei is ott lesznek benne, meg a nagypapámé, meg a kedves dédmamámé, akiről már csak történeteket őrzök. 
Ellenben persze a nagybátyámék lennének a vér szerinti nagyszülei, akikkel finoman szólva sem kiegyensúlyozott a viszonyom. A nagybátyám feleségének a családjáról pedig szinte semmit nem tudok. Persze a brnoi diáklány családjáról még annyit sem, de legalább képzelhetem, hogy tök normálisak. :D
Az unokatestvérem ráadásul barna szemű, mi pedig kék szeműek vagyunk, vagyis a gyerekről azonnal, első ránézésre mindenki tudni fogja, hogy nem vér szerinti gyermek. a brno-i klinika még a vércsoportot is egyezteti, hogy ne legyen ilyen gigszer. 

Mégis: ott lenne az a gondolat: TUDOM, honnan származik, ISMEREM a családját. Fogok tudni válaszolni majd a gyerekem kérdésére: és kitől származom valójában? Másfelől: akarok tudni válaszolni erre a kérdésre? Akarom, hogy karácsonykor összetalálkozzon a tekintetem a vacsoraasztalnál a gyerekem vérszerinti anyjával? Persze azt is tudom, hogy én életem végéig hálás lennék neki. Kitörölhetetlen kapocs lenne ez köztünk. De ő...? Vajon ő nem gondolna arra, hogy ez a gyerek az ő családjában is nevelkedhetne? (ami nem igaz, hiszen ott vannak az apa génjei is, de ki gondol az apára ilyenkor?)

Viszont ha Brno, akkor mi lesz a válaszom a gyerekem kérdéseire? Semmit nem fogok tudni róla, csak hogy 21- és 29 év közötti, egészséges, kék szemű, 160 és 165 cm közötti magasságú, barna hajú lány volt, egyetemista. nagyjából ennyit lehetett megadni az adatlapon. 

Nem utolsó sorban itt a pénzkérdés. Brno egy gyár, besétálsz, kapsz egy időpontot, aztán kis túlzással két hónap múlva kimész egy napra és beültetik az embriót. Közben persze leszúrsz több, mint másfél millát, de pénznemszámítkurvagazdagokvagyunkmitnekünkmásfélmillió... A magyar viszonyok között vársz a próbálkozásra, akár hónapokat is, végigasszisztálod, ahogy a rokonod jár a stimulációra (ahová abban reménykedtél, hogy te fogsz menni), viszont ingyen van, a te TB-finanszírozott próbálkozásodnak számít, éppúgy, mintha te lennél az anya. 

És van még az etikai tényező, de erről talán majd máskor írok. 
Szóval el kell dönteni, milyen anyát akarsz a gyerekednek. Gonosz egy döntés. 

Megkérdeztem egy barátnőmet, aki felnőtt korában tudta meg, hogy az apja igazából nem is az apja. Ő jól megborult, mikor megtudta, de azt válaszolta, hogy igazából a titok volt az, ami nagyon ijesztő volt számára. Hogy végig úgy nevelték, mintha, aztán jött a pofon, hogy nem is. Ekkor megfogadtam, hogy én a szülés utáni második percben veszek egy mély lélegzetet, és ELMONDOM a gyereknek, hogy hogyan is fogant. Remélem, jól fogadja majd.